Végre megrendeltem az új nyári gumiabroncsaimat

Végre megrendeltem az új nyári gumiabroncsaimat

Annyira jó hétvégém volt, hogy az valami elképesztő. Igazából nem történt velem semmi extra, de ki tudtam magam pihenni, és ez számomra felért egy nagyon jó buli nyújtotta élménnyel. A pihenéshez hozzá tartozott az is, hogy átmentem szombat dél körül a barátnőmhöz, akivel már egy ideje nem találkoztunk, mivel valamelyikünknek mindig közbejött valami. Nem terveztem nála olyan sokat ülni, pontosan amiatt, hogy nagyon fáradt voltam, de a végén ott aludtam. Mondta a barátnőm, hogy látja rajtam, hogy nem vagyok a toppon, de annyira örül neki, hogy végre együtt lehetünk egy kicsit, hogy inkább maradjak ott és pihenjünk. Ez számomra egy remek hír és lehetőség volt. Beültünk a nappaliba, magunkra tekertünk egy nagyon puha és jó illatú plédet, majd bekapcsoltuk a TV-t. És csak úgy lazán néztük sorba azt, ami jött. Közbe közbe azt vettük észre, hogy van olyan film, amiből szinte semmit nem láttunk, mert elvonta a figyelmünket a beszélgetés. Tényleg nagyon jól esett ebben a szituációban lenni.

Még abból a szempontból is hasznos volt ez a tevékenység, hogy közben lerendeltem az új nyári gumiabroncsokat. Egy csomó filmben, meg reklámban annyi kocsit láttam, hogy folyton csak az járt a fejemben, hogy ideje lenne megrendelnem az új gumikat, hiszen már a régit elég sürgető lenne lecserélnem. Azt azonban még nem döntöttem el, hogy honnan is fogom őket beszerezni. Azért jó volt, hogy nem egyedül kellett ezen agyaljak, hanem ebben is segített a barátnőm. Felhívta a barátját, akitől megkérdezte, hogy mit ajánl erre az esetre, és már meg is volt a megoldás. Megnyitottuk a Gumidiszkont oldalát, és örömmel láttam, hogy már elég alacsony ártól is vannak náluk nyári gumiabroncsok. Nagyon átlátható és könnyen kezelhető ez az oldal, így hamar rátaláltam a megfelelő termékekre és pikk-pakk megrendeltem őket. Egyszerű volt megkeresni azt, amire nekem szükségem volt. Nagyon sok márkájú terméket forgalmaznak, amiben az a jó, hogy minimum egynek a nevét biztosan ismeri az ember. Nálam pedig ez egy nagyon fontos szempont, hogy nem veszek olyat, amiről még nem hallottam. Inkább több pénzt áldozok rá, ha arról van szó, de legyek benne biztos, hogy megfelelő minőségű árut veszek. A rendelés maga is nagyon könnyen ment. Szükséges volt egy gyors regisztráció, pár fontosabb adatot meg kellett adnom, és bejelölnöm, hogy hol szeretném átvenni a gumikat. A héten már a csere is el lesz intézve, ugyanis oda ahova kértem, ott fel is tetetem.

Ezen a hétvégén tényleg sikerült összeegyeztetnem a kellemeset a hasznossal. Nagyon büszke is vagyok magamra emiatt. Néha tényleg nem árt az a kis tévé nézés. Ha nem is az segít, amit épp nézünk, de rávezethet bizonyos helyzetek megoldásának a lehetőségére. Legalábbis én most ezt tanultam ebből.