Táskákról csináltam riportot, aztán én is vettem egyet

Táskákról csináltam riportot, aztán én is vettem egyet

Nagyon szeretek riporterként dolgozni, mert egészen érdekes dolgokat is megtudhatok. A mi szakmánkban érdeklődőnek kell lenni, mert csak akkor végezheti valaki jól a munkáját. Sok különböző dologról készítettünk már riportot a tévének, például ki szoktunk menni mindenféle vásárra, meg néha mesteremberekkel is interjút készítünk. Például beszélem már pékkel arról, hogy csinálják a kenyeret, vagy ötvössel a fém megmunkálásáról, vagy még szabóval is. A múlt héten egy olyan helyen jártam, ahol táskákat gyártanak, és ott is tudtam beszélni a mesterrel. Nagyon sok érdekes dolgot elmondott a táskák keletkezéséről, és hogy mitől lesz egy bőr táska igazán minőségi. Annyira tetszett, amit mondott, hogy aztán még én is vettem egy bőr táskát. De előbb megosztanék pár érdekes információt, amit tőle hallottam.

Talán sokan megkérdezték már maguktól, hogy pontosan honnan származnak a tervezői kézitáskák, és hogy miképpen csinálják őket.

A kézitáska kialakítása egy olyan aprólékos folyamat, aminél minél magasabb és minél exkluzívabb a táska minősége, annál több gondot fordítanak a tervezésre. A folyamat jellemzően az előzetes rajzokkal kezdődik, aztán, még mielőtt bármilyen konkrét rajzot elkezdenének megvalósítani, a cégnek figyelembe kell vennie a legújabb kézitáska divatokat, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a kész termék illeszkedik a jelenlegi kollekcióba, megfelel a fogyasztói követelményeknek, és elég egyedi ahhoz, hogy a vásárlónak megakadjon rajta a szeme.

A sablonokat először papíron rajzolják meg és abból vágják ki, aztán a gyártó a rajzokat felhasználhatja a kézitáska prototípusának előállításához, és utána ezek alapján tudják elkészíteni a kollekció darabjait. A táskák létrehozása előtt azonban ki kell választani az egyéb részleteket (pl. csattok és szegecsek) és ezeknek az árnyalatát. Például 1 kézitáskát több árnyalatú vagy típusú bőrből is meg lehet csinálni, például sima bőrből, kecskebőrből vagy akár a struccbőrből is. A sziluettnek jelentős szerepe van a bőrtípus kiválasztásában, a geometrikus formájú válltáskának sokkal tartósabbnak és merevebb bőralapúnak kell lennie, míg a puhább és lágyabb esésű vállra akasztható táska sokkal lágyabb, rugalmasabb bőrből készül.

Az elemek kiválasztása után a cserzett bőrt méretre kell vágni. Gyakran ez egy kényes módszer, amelyhez szakképzett bőrdíszműves mester szükséges, és ez is szerepet játszik egy dizájner táska árának meghatározásában. Minden darabnak tökéletesen szabottnak kell lennie, hogy megfeleljenek a táska előre megrajzolt mintájának. És csak egy szakképzett bőrvágó mester képes tökéletes munkát végezni az adott típusú bőrrel, így lesz csak a végeredmény ideális és minden szempontnak megfelelő.

A következő lépés a kézitáska előállításánál a varrás. A bőr lehet esetleg kézzel varrott vagy az olcsóbb darabok varrókészülékkel vannak varrva. Ehhez a feladathoz a legmodernebb felszerelés szükséges ahhoz, hogy tökéletes munkát végezhessenek a mesterek, egy rossz öltés tartós hibát is ejthet a bőrön, és így tönkreteszi az egész darabot.

A kézitáska további részei, mint például a belső kialakítás és a belső zsebek, további összetett a gyártási folyamatokat igényelnek. A táska végső minőségét és árát a folyamat ezen szakaszában határozzák meg. Bármely pici hiba minden bizonnyal befolyásolja majd a kézitáska megjelenését, és ezzel ronthat a minőségén is.

A következő lépés a polírozás. A kézitáska ekkor még mindig nem teljesen kész, még a prototípustól eltér, mivel hiányzik róla a cipzár vagy egyéb záró szerkezet. Ebben a részfolyamatban végül mindegyik kézitáskánál megvizsgálják a problémákat, hogy a bőr és az egyéb tartozékok is tökéletes minőséget képviseljenek. Ha minden rendben van, a bőr táska most már készen állnak a szállításra. Minden táskát külön csomagolják és a butikba vagy a vevőnek szállítják.

Annyira tetszett ez a beszámoló a táskák előállításáról és minőségi ellenőrzéséról, hogy kedvet kaptam hozzá, hogy én is vegyek egy táskát. Jól jött volna már egy új bőr aktatáska, mert a régi eléggé tönkrement már, és rosszul nézett ki. Egy riporternek meg mindig jól és profin kell kinéznie, az egy alap szabály, hogy nem nézhet ki szakadtan. Akkor meg mit gondolnának róla, ha kopott táskával mászkálnék?

Kimondottan olyan táskát akartam, ami bőr, mert a riportból nekem is kiderült, hogy ezek sokkal tartósabbak, és sokkal több odafigyelés megy a gyártásukba, mint amikor egy szintetikus táskát csinálnak a gyárban. Körül is néztem a neten, és találtam egy Bagbox nevű oldalt, ahol rengeteg különböző bőr táska van, aktatáskán kívül is van még orvosi táska, válltáska, laptop táska, női és férfi táskák széles választéka. Meg emellett lehet tőlük bőröndöt és iskola táskát is rendelni, meg még egyéb kiegészítőket.

A rendelés miatt sem kell aggódnom, mert egyszerűen kicserélik a táskát, ha úgy döntök, hogy inkább másikat szeretnék. 30 napig cserélhetek, és ha 30. 000 ft felett vásároltam, akkor még futást is küldenek érte ingyen. Valamint van vip klubjuk is, amibe ha belépek, értesítést kapok a legjobb ajánlatokról.

Nagyon tetszett a táska, amit végül kihoztak, pont olyan volt, mint a képen, és teljesen úgy nézett ki, mint ha kézzel csinálta volna egy olasz mester. Ezért is jó ez a munka, mert most már egyre inkább értékelni tudom a minőséget.