Egy tévés műsornak köszönhetem ezt a siófoki szállást
Hosszú ideje együtt vagyok a kedvesemmel, két éve összeköltöztünk és már az esküvő is szóba került. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy ez nagy lépésnek számít, de elég erősnek és késznek érezzük magunkat, hogy a következő szintre emeljük a kapcsolatunkat. Nem is csoda, hiszen ennyi idő elteltével nagyon jól kiismertük egymást, már a legapróbb jelekből is tudjuk, hogy a másik éppen milyen érzelmi állapotban van, esetleg szomorú, dühös, boldog vagy csak éppen unott kedvében van. Fél szavakból is megértjük egymást, sokszor a másik szavába vágva folytatjuk ugyanazt a mondatot vagy gondolatmenetet. Sokak szerint közhelyes ilyet mondani, de nálunk tényleg így van, akármilyen elcsépeltnek is hangzik.
Az, hogy ilyen jól ismerjük egymást természetesen az ajándékozásnál is nagy előnyt jelent. Kapcsolatunk első éveiben a születésnap, névnap, karácsony vagy akár az évforduló mindig apropót kínált arra, hogy kreatív módon meglepjük egymást. Akár egy előre megszervezett buli, egy asztalfoglalás a kedvenc éttermünkbe, színházjegy vagy egy régóta áhított parfüm mindig nagyon jól bevált ajándékként. Volt olyan is, hogy meglepetés helyett Valentin nap alkalmából megbeszéltünk egy közös mozizást, mert egyikőnk sem akart virágot vagy csokoládét vásárolni, inkább csak el akartunk tölteni kettesben egy kellemes estét. Az idő előrehaladtával azonban a lehetséges ajándékötletek száma kezd megcsappanni és egyre nehezebb valami egyedi dolgot kitalálni. Persze mindig vannak elképzelések, főleg ha tudjuk, hogy a másiknak szüksége van esetleg egy új cipőre vagy csupán megtetszik neki valami a kedvenc ruhaboltja kirakatából. Ám szerintem hosszú távon ez nem működőképes, mert mindig ugyanaz a sablonos ajándékötlet unalmassá, illetve kiszámíthatóvá válik. Hiába ismerjük egymást úgy, mint a saját tenyerünket, sajnos a legjobb meglepetéseket már ellőttük.
A párom idei születésnapján eléggé bajban éreztem magam, mert most először fordult elő velem, hogy konkrétan semmi ötletem sem volt, hogy mit adjak neki. Napokon át tartó gondolkodás után végül kezdtem feladni, de egy teljesen szokványos pillanatban jött meg a várva várt ihlet: történetesen bekapcsoltam a tévét, melyet amúgy nem nagyon szoktam nézni. Otthon voltam egyedül és délután unalmamban úgy döntöttem átpörgetem a csatornákat, hátha találok valami jó műsort. Általában könnyen le tudom kötni magam egy-egy vetélkedővel vagy főzős műsorral, viszont ezeket leginkább az esti órákban lehet nézni, napközben nem adnak ilyesmit. Az egyik adón egy romantikus sorozat valamelyik epizódja kezdődött éppen, én pedig ott ragadtam a képernyő előtt, holott korábban nem is hallottam még arról a műsorról. A történet lényege az volt, hogy a főszereplő szerelmével együtt utazni készült egy romantikus hétvége keretében és ettől valamiért megvilágosodtam: egy meglepetés utazás, hát persze!
Azonnal le is kezdtem ötletelni, milyen úticél lenne ideális belföldön. Mindketten úgy állunk ezekhez az utazásokhoz, hogy legyen benne pihenés és akítv program is. Lehessen jókat sétálni, nézelődni, jól érezni magunkat és legyen pár óra ami a semmittevésről szól. Mivel nyáron van a párom születésnapja, ezért azt tudtam, hogy mindenképpen vízparti helyet kellene találnom. És akkor hirtelen beugrott, hát mi más lenne ez mint Siófok! Rögtön írtam is a keresőbe hogy szállás Siófokon, és az elsők közt találtam rá a végül lefoglalt szuper kis apartmanunkra. A siofokszallas.info egy nagyon jól összerakott kis weboldal, ahol többféle apartman közül is választhattam. Sokat töprengtem, mert minden apartmannak megvolt a sajátos előnye. Minden szállásról éles, valódi képek voltak feltöltve és számos információ, amely segít a döntésben. Végül, egy olyan szobát választottam, amely épülete közvetlenül a Balaton parton helyezkedik el, és az erkélyről közvetlenül meg lehet csodálni a naplementét. Kell hát ennél romantikusabb program egy születésnapon? Gyorsan el is küldtem az ajánlatkérést a megadott dátumokra, és hamar vissza is igazolták. Nagyon elégedett voltam magammal, tudtam hogy telitalálat lesz ez az ajándék a páromnak.
Belföldi kiruccanás végett autóval terveztem menni, így mindenképpen fontos kérdés volt, hogy hogyan tudjuk majd megoldani a parkolást, de szerencsére az apartman rendelkezett saját parkolóval, amelyet ingyenesen használhattak a vendégek az ott tartózkodásuk alatt. Ezek után már csak az a feladat maradt hátra, hogy összeállítsam a programot. Nem volt nehéz dolgom, mert nyáron a Balaton parti települések dúskálnak a jobbnál-jobb turistacsalogató programokban. Úgy terveztem, hogy áthajókázunk Tihanyba, aztán szeretnék keresni egy hangulatos borteraszt valamelyik remek badacsonyi borászatnál, elmegyünk egy jó kis esti koncertre a siófoki éjszakába. És ha marad időnk, még levendulát is szedünk az egyik Siófokhoz közeli mezőn. Emelett persze szeretném kiélvezni a strandot is, sétálni egy jót a Petőfi-sétányon, beüli egy jó kis koktélra valahova, szóval programokkal készültem rendesen!
Gondosan elterveztem azt a pár napot, megbeszéltem a páron hugával, hogy jöjjön át hozzánk megetetni a kis házi kedvencünket, a tacskónkat is. Bár elgondolkodtam, hogy elvisszük magunkkal, mert a szálláson erre is volt lehetőség, hogy ott legyen az apartmanban, de ezt a lehetőséget legközelebbre halasztottam. Elnézve a fotókat a szállásról, úgy is lesz legközelebb. Egy nagyon jól felszerelt, modern berendezésű kis szobánk lesz, ahol még egy kis konyhasaroknak is jutott hely. Szeretem, amikor ennyire vendégbarát módon alakítják ki a szobákat, hogy az ember kényelmesen érezze magát, mintha otthon lenne és közben mégis más közekben.
Jövő héten fogunk utazni, az ajánlatkérés és a szobafoglalás egyszerűen és gördülékenyen ment. Előre beavattam a páromat, aki majd kicsattant az örömtől, amikor megtudta, hogy mit terveztem a születésnapjára. Mindketten alig várjuk, hogy magunk mögött hagyjuk a nagyvárosi élet okozta fáradságot és végre feltöltődhessünk!