Elképesztő párhuzam a képzelet és a valóság között
Ha nem velem történt volna az alábbi eset, akkor biztosan nem hinném el. Tudjátok, hogy alapvetően nem vagyok annyira oda a TV-ért és sok szabadidőm sincsen, de mostanában akadt egy sorozat, ami annyira leköti a figyelmem, hogy teljesen rákattantam. Idáig még azért nem lenne olyan nagy dolog, az emberek jelentős része nézi a brazil szappanoperákat, de az már csak nagyon kevesekkel esik meg, hogy szó szerint pontosan ugyanaz történjen meg a saját életükben, mint az aznapi részben a képernyőn.
Úgy kezdődött, hogy délután négykor, amikor bekapcsoltam a képernyőt, még el akartam gyorsan szaladni a mosdóba, hogy ne kelljen megvárnom ezzel majd az első reklám szünetet és végképp ne maradjak le az új izgalmakról, ami a sorozatom szereplőivel aktuálisan történt. Próbáltam igyekezni, mert már csak pár perc volt a műsor kezdetéig, de sajnos mindhiába. Amikor beléptem a fürdőszobába, arra lettem figyelmes, hogy bokáig elöntötte a víz, szinte be se lehetett menni. Arról ne is beszéljünk, hogy a vadonatúj papucsom teljesen szétázott. Próbáltam felmérni, hogy honnan jön ez a temérdek víz. Arra jutottam, hogy a WC-csésze lehet eldugulva, mert teljesen meg volt telve vízzel. Azon gondolkodtam, hogy mitévő legyek: álljak neki egy pumpával? Esetleg keressek a pincében egy csőgörényt? Vagy inkább ne nyúljak semmihez és hívjak szakembereket? Na de azok vajon mikor tudnak kijönni, addig mégis mi lesz? Rövid tanakodás után arra jutottam, hogy a legjobb az lesz, ha hozzáértő emberekre bízom a vészhelyzet megoldását és nem próbálkozom laikus módszerekkel. Beírtam a keresőbe, hogy duguláselhárítás budapesten. Fel is dobott egy céget, akik ilyen sürgős esetekben akár egy órán belül házhoz jönnek. Ennek nagyon megörültem és gyorsan ki is hívtam őket. Már a telefonban kikérdeztek, hogy ugye nem próbálkoztam semmilyen házi módszerrel, mert az legtöbbször még nagyobb kárt okoz és még az is előfordul, hogy ki kell cserélni a WC-csészét is. Szerencsémre tiszta lelkiismerettel válaszolhattam azt nekik, hogy nem nyúltam semmihez, és nem volt más dolgom, mint hogy megvárjam a felmentő sereget, miközben kerestem magamnak egy száraz papucsot.
Kisvártatva meg is érkeztek a szerelők és nekiláttak a meghibásodás elhárításának még mielőtt eláztathattam volna az alsó szomszédokat. Azért azon elgondolkoztam, hogy vajon miért történt a baleset? Mit dobhattam a toalettbe, ami miatt eldugult? Talán csak annyi történt, hogy az utóbbi időszakban több papír fogyott nálunk és valahogy feltorlódott a vékony S alakú csőben, ami a bűzök visszatartására szolgál. Aztán eszembe jutott, hogy nem olyan régen járt nálunk az egyik barátnőm, akinek még nagyon pici a kisfia és amikor egyetlen percre nem figyeltünk rá, beledobott egy popsitörlő kendőt a WC-be. És most már emlékszem, hogy ekkor követtem el a hibát: lefolyótisztító folyadékot öntöttem a csészébe, hátha az szétmarja a szövetszerű anyagot. Mint most a szerelők felvilágosítottak ez egyáltalán nem volt jó ötlet, ugyanis az effajta vegyszerek hideg vízben nem tudják kifejteni hatásukat, csak még tovább növelik a dugulást. Így legalább már el tudtam mondani a felmentő csapatnak, hogy mit kell keresniük és pár perc elteltével ki is halászták a bűnös tárgyat. Nagy szerencsém volt, hogy meg tudták oldani anélkül, hogy szét kellett volna bontaniuk az egész rendszert. Azt hiszem, hogy ha legközelebb előfordul hasonló eset, akkor is hozzájuk fogok fordulni!
És itt jön a slussz poén: mikor elmentek a szerelők, még maradt pár perc a sorozatomból. Gondoltam ekkora kaland után megérdemlem, hogy kicsit leüljek és megnézzem. És ekkor a kezemben megállt egy pillanatra a TV kapcsoló: a főszereplő házában épp dugulás elhárítást végeztek a mosdóban! 🙂