Márciusi forgatás után értettem meg, mitől megy könnyen a fűrészelés

Szél a legnagyobb ellenségünk, főleg tavasszal. Kimegyünk egy külső helyszínre, minden készen áll, a kép gyönyörű, aztán az első visszahallgatásnál kiderül, hogy a mikroport egy sistergő zajt vett fel a mondat közepén. Ilyenkor vagy újra felvesszük, vagy hazamegyünk és a vágóasztalnál szenvedünk vele. A néző ebből semmit nem lát. Ő csak annyit érzékel, hogy az adás jó volt, vagy hogy valamiért nem tudta végignézni.

Ez a szakma pontosan erről szól. A látható rész a kisebbik fele a munkának. A stáb fél napot tölt azzal, hogy az akkumulátorok fel legyenek töltve, a kártyák üresek legyenek, a szélfogó a helyén legyen, és mire elkezdődik a felvétel, addigra minden kérdés el legyen döntve. Ha ott bármi hiányzik, az egész napunk elúszik, és a szerkesztő délután öt óra körül fogja megkérdezni, hol az anyag.

Azon a márciusi forgatáson egy idősebb emberrel készítettünk riportot, aki évtizedek óta készíti a tüzelőt a fél utcának. Feltűnt, hogy szinte meg sem erőltette magát. Ott állt, a fűrész pedig ment lefelé a rönkön, mintha nem is ő nyomná.

Hazafelé a kocsiban azon gondolkodtam, hogy nálam ugyanez a munka miért három óra és két elhasznált póló.

Amit a kerítésen át kaptam meg

A szomszédom, aki maga is sokat vág fát, egy hétvégén meghallgatta a történetet, és nem az izomerőről kezdett beszélni. Azt mondta, hogy a különbség szinte mindig a lánc és a karbantartás körül van, és megnézhetném a peterlancfuresz.hu kínálatát, mert ő onnan szokta beszerezni, ami kell. Aznap este rá is néztem, és külön szakaszt találtam a láncélezéshez tartozó dolgoknak.

Ott jött a felismerés, hogy amit én egyetlen tárgynak képzeltem, az valójában több irány. A láncfűrész szerszámok között ott a reszelő, a reszelősablon, a gépi élezéshez tartozó megoldás és az élezőkorong. Ez nekem olyan volt, mint amikor valaki először néz bele egy kameramenübe: elsőre sok, aztán kiderül, hogy mindegyiknek megvan a maga logikája és a maga felhasználója.

A szomszédom közben elmagyarázta azt is, amit a riportalanyunk nem mondott el a kamerába. Aki napi szinten vág fát, az nem a munka közben derül ki, hogy tompa a lánc, hanem előre tudja, hány óra után kell hozzányúlni. Nálam eddig az volt a rendszer, hogy addig erőltettem, amíg végleg nem ment. Ez körülbelül olyan, mintha a stáb az utolsó pillanatban venné észre, hogy nincs feltöltve az akkumulátor. A láncfűrész szerszámok között ezért nem is egy tárgyat kell keresni, hanem egy szokást kialakítani.

Miért maradtam ott, ahol elkezdtem

A honlapon az fogott meg leginkább, hogy a gépeket nem gyári reklámképekkel mutatják be, hanem saját fotókkal és bemutató videókkal. Ez az én szakmámban a legdrágább dolog, mert egy videót nem lehet gyorsan összedobni. Aki bevállalja, hogy a valódi terméket veszi fel, és úgy teszi ki, ahogy van, az általában nem akar semmit elrejteni.

A láncfűrész szerszámok mellett aztán végigkattintottam az oldal többi részét is, és meglepett, mekkora anyag van mögötte. Rönkhasítók, körfűrészek, fűkaszák, fűnyíró traktorok, és mindegyikhez alkatrészek, márkánként rendezve. Nem az a fajta felület, ahol tíz termék van kirakva a főoldalra, és a többi csak ígéret.

Az anyag egyébként adásba került, és a szerkesztő azt a részt hagyta benne a legtovább, ahol az idős ember csak dolgozik, és nem beszél. Nem volt benne semmi látványos, mégis ez fogta meg a nézőket a legjobban. Utólag többen megkérdezték, ki volt az az ember, és hol lakik. Ilyet nem lehet megtervezni egy forgatókönyvben, csak akkor jön elő, ha valaki tényleg érti, amit csinál, és ez a kamera előtt is átjön.

Áprilisra a mi fánk is a helyére került, és először fordult elő, hogy nem izomból dolgoztam. Az idős riportalanyunk mondata azóta is megmarad bennem, mert a vágóasztalnál is ugyanez igaz: a jó eszközzel a munka fele idő alatt kész van, a rossz eszközzel meg hiába vagy szorgalmas. A peterlancfuresz.hu oldala nálam most ezt a leckét adta meg, és nem is a fűrész miatt volt tanulságos.