TV reklám után kezdtem a keresést elektromos panelek után

TV reklám után kezdtem a keresést elektromos panelek után

Ahogy írtam már a blog elején is, nem sokat nézek TV-t és ez persze nemcsak a jó sorozatokra és a filmekre vonatkozik, de a reklámokra is. De az is igaz, hogy nem csak a TV-ben találkozunk reklámokkal: mindenféle honlapon is előkerülnek, a YouTube-on, a Spotify-on, nyomtatott sajtótermékekben, mindenhol. Nemrég mégis TV nézésen kaptam magam, ahol egy nem túl megkapó, mondhatni átlagos reklám valami modern fűtőrendszerről beszélt.

És ezzel “el is indult az agyam”, és hamarosan elérkeztem oda, hogy nem is olyan rég egy ismerősöm említette, hogy léteznek elektromos fűtőpanelek is. Persze hallottam erről már régebben is, de sosem olvastam utána igazán a témának. De most, hogy egy ismerősömnél otthon vége a gáznak (gázszivárgást észleltek, ezt bejelentették és a kiérkező szerelő se szó, se beszéd levette a gázórát – ennyi -, és azóta sem sikerült visszatetetni…) és télire való alternatívában gondolkodtak. Tőle hallottam a Klímaglobálról. Itt sok féle fűtőpanel elérhető.

Nézzük meg, ezek “mit tudnak”. Ha költséghatékony, környezet- és családbarát fűtési rendszerben gondolkodunk, nincs könnyű dolgunk. De az elektromos fűtőpanel megoldás lehet. Nagy előnyük, hogy nagyon könnyen felszerelhetők (nem kell hozzá semmilyen engedély, és ha képesek vagyunk befúrni egy lyukat és oda biztonságosan becsavarozni, szakember sem kell hozzá), abszolút biztonságosak (hallottunk már “áram szivárgásról?” Na ugye!), áramütésmentesek és nagyon egyszerű elven működő készülékek. Nincsen bennük mozgó alkatrész sem, így nem zörögnek, nem zajosak. A hőfokot szintén nagyon pontosan be lehet állítani, nem kell egy radiátor tekerőjével bajlódni. Működésük közben először a fűtőszálaik felmelegítik a levegő részecskéit, majd a hőfok miatt fel- és leszállva keringés jön létre, amely a szobát fokozatosan melegíti fel.

Nagy ötlet, hogy az áramot megújuló energiaforrásból nyerjük (napelem, napkollektor, hőszivattyú, stb.) és akkor nemcsak a pénztárcánkat kíméli az új fűtésszámla, hanem a környezetet is!

A megbízhatóság szintén olyasmi, amiben élen jár ez a technológia: nemigen tud mi eltörni, elromolni benne. Két dolog lehet: elszakadhat a fűtőszál, vagy a kábel kontakthibássá válhat, de ha ezt összevetjük a többi lehetőség meghibásodásaival, hát na, érezzük a különbséget.

A Klímaglobál minden panelre 5 év garanciát vállal, de az élettartam ennél sokkal hosszabb általában. A biztonság az egyik legfontosabb tuladonsága a fűtési rendszereknek. Az igazság az, hogy mivel egy elektromos panel relatíve alacsony hőmérsékletű, elképzelhetetlen, hogy megégesd magad és szerencsére egy kisgyerek sem férhet hozzá, mivel a fűtőegység és az áram alatt lévő részek teljesen szigeteltek, plusz el is vannak zárva, így az áramütés ki van zárva.

Akár jelenleg fűtési rendszeredet egészítenéd ki, akár elektromos panelekkel oldanád meg a teljes fűtésedet (ez külön jó lehet új építésű házhoz, ahol akár a hagyományos fűtési rendszert engedélyeztetnünk sem kell és ki sem kell építenünk és kiválóan szigetelt, újszerű állapotú lakásban is, de nem ajánlott hutazos, gyengén szigetelt helyeken), kérdéseidet felteheted telefonon vagy írásban a Klímaglobál weboldalán, ahol nagy választékban érhetsz el elektromos paneleket.

Miután kiválasztottuk a nekünk megfelelő panelt (tényleg ne féljünk kérdezni, a Klímaglobál csapata szívesen várja a hívásokat, üzeneteket az ígéretük szerint!), már csak meg kell rendelnünk: a házhozszállítás funkció elérhető az egész ország bármely pontján!

Sőt, ha már idáig eljutottunk, érdemes szétnézni a honlapon, hiszen forgalmaznak klímákat, hőszivattyúkat, sőt, foglalkoznak pályázatírással is, és ha nem tudunk egyszerre fizetni valamiért, a weboldalon van lehetőség áruhitelt igényelni a Budapest Bankon keresztül.

Belegondolva, hogy mindez a kis kutatás és cikkek elolvasása onnan indult nekem, hogy megnéztem egy (egyébként átlagos, nem is élvezhető) reklámot, azt kell, hogy mondjam, hogy azért lehetnek előnyei a TV-nek. Legalább kinyitja a szemünket olyan témák felé, amelyről semmit nem tudunk, de hasznosak is lehetnek nekünk.