Sosem gondoltuk volna, hogy TV nézés közben találjuk meg az esküvői fotósunkat!
Jó ideje készülünk már az esküvőre és nagyon elfáradtunk benne. Próbálunk minden szempontból a lehető legegyedibb ötletekkel előállni, hogy ne az legyen, ha eljön a rokonság, hogy már az előző unokatestvér esküvőjén is ezek a programok, érdekességek és ötletek voltak.
Szerettünk volna egy igazán különleges estét csapni, amire mindenki emlékszik és nem keveri össze valaki más esküvőjével. De sajnos híján voltunk az ötleteknek. Nem szeretjük a szokásos show elemeket, mint a menyasszonyrablás, vagy a grillázs torta közös összetörése, inkábba modernebb dolgoknak vagyunk a hívei. Persze egykét érdekes feladat, mint bekötött szemmel felismerni a másik kezét, a menyasszonytánc vagy ehhez hasonlók beleférnek abszolút, de szeretünk kitalálni újdonságokat. Ilyen volt például az, hogy mindenkinek írtunk a névkártyája mellé egy extra névkártyát, melyen szerepelt egy filmes, vagy irodalmi, esetleg történelmi személyt és a hozzá illő párját kellett megtalálnia a násznép között, majd a cédulát feltartva egy közös fotót kattintani vele. Például, ha valaki megkapta Tomot, akkor Jerryt kellett megtalálnia, vagy Rómeónak Júliát és így tovább. A koncepció ezáltal az volt, hogy a násznép egymás számára ismeretlen tagjait akár csak egy fotó erejéig is, de összehozni.
Ez kifejezetten jól sikerült, de az esküvő többi részletéről, majd később. A lényeg tehát, hogy különleges ötletekkel álltunk elő, de kezdett elfogyni az utánpótlás. Szükség volt egy kis inspirációra. Magam sem hittem el először, de a vőlegényem bedobta, hogy mi lenne, ha bevackolnánk magunkat a TV elé egy kis fagyival és finom teával, és nekiállnánk megnézni pár különböző esküvős műsort. Eleinte nem tűnt annyira jó ötletnek, mivel lehet, hogy sok szempontból érdekes egy ilyen műsor, de sosem tartottam túl kifinomultnak azokat az embereket, akik ilyenre adják a fejüket, és a TV kamerái előtt házasodnak. De ki tudja. A kezdeményezést minden esetre értékeltem, azt meg főleg, hogy nem én álltam elő az ötlettel és amúgy is ránk fér egy kis közös lazítás.
Amikor belevágtunk, eleinte még csak nevettünk a dolgon, de később egyre több érdekes dolgot találtunk. Amiért pedig kifejezetten hasznosnak bizonyult ez a dolog az az volt, hogy egyéb még elvégzetlen feladatokra is felhívta a figyelmünket, mely egy esküvő szempontjából elengedhetetlen.
Hogy kicsit specifikáljam a gondolataimat, kitaláltuk, hogy ne csak a tanúk és a koszorúslányoknak legyen extraesküvői kiegészítőjük, hanem mindenkinek osszunk a násznépből. Ez egy kicsi virágos kitűző lett, melyre készítettünk egy, a mi kezdőbetűinkkel fémjelzett címer félét és amint megérkeztek az emberek az esküvőre, ezt fel kellett, hogy tegyék és szintén egy fotót kellett készíteniük, méghozzá egy polaroid kamerával, amit egy a bejáratnál lévő vendégkönyvbe bele is kellett illeszteni és egy pár sor jókívánsággal megspékelni.
Viszont itt jutott eszünkbe egy igen fontos dolog. Már másodszorra merül fel az, hogy a násznép fotót készítsen és nem ártana egy profi esküvői fotós sem, hogy ezeket a fotókat elkészítse illetve az este összes mozzanatát dokumentálja. De nem kellett sokáig törnünk a fejünket. Az egyik műsor kapcsán észre vettünk egy nagyon szimpatikus személyt a képernyőn, aki mint egy háttérszereplő megbújt az éppen vetített esküvőn, egy kamerával a kezében. Látszott rajta, hogy nem a műsor fotósa, de profi. Gondoltuk, hogy hátha, a műsor végén azért felkerül a stáblistára, sosem lehet tudni. Ezért végig is néztük a műsort és láss csodát, valóban ott volt. Az elérhetőségei a profi esküvői fotósnak. Azonnal kaptunk is a telefon után, hogy utána nézzünk kicsit jobban, és továbbra is nagyon színpatikus volt. A honlapja is profi, a munkái is tetszettek, és még az ára is megfizethető volt. Azonnal tárcsáztuk is, hogy befoglalhassuk az esküvőnkre, hiszen nagyszerű lenne, ha ő volna az esküvői fotósunk. Még pont időben telefonáltunk és sikerült befoglalnunk.
Kiderült továbbá, hogy a szimpátia kölcsönös így pláne remek munka elébe néztünk.
Mint már említettem, az esküvői programok remekül sikerültek, mindenki élvezte és az újdonság erejével is hatott. Egy szóval, a végén valóban sikerült összehoznunk egy tökéletes esküvőt, mely nem csak nekünk, de a násznép számára is egy életre szóló élményt hozott, és hála a remek fotósunknak, ez mind dokumentálva is lett.