Tévé előfizetés vagy online filmek?

Tévé előfizetés vagy online filmek?

Peti nagyon régóta jó barátom, elképesztően intelligens fickó, de egy kicsit maradi. Ő még mindig vesz műsorújságot, és bekarikázza, ha valamelyik este számára érdekes műsort játszanak, és mérgelődik, ha éppen nem ér rá, vagy lemaradt a bűnügyi sorozat elejéről.

Legutóbbi találkozásunk alkalmával pont azon mérgelődött, hogy valamelyik helyszínelős sorozatának lekéste az első 10 percét, és nagyon nehezen tudott utána bekapcsolódni a történetbe.

Megkérdeztem, miért nem nézi online a sorozatait, de csak legyintett: megszokta ő ezt, ha eddig bevált, ezután is be fog.

Ebben persze valahol igaza van, de azért úgy gondoltam, érdemes felvázolni neki az online filmek, sorozatok előnyét.

Kezdjük ott, hogy az ember nincs időponthoz kötve, akkor ül le a gép vagy a tévé elé, amikor ráér és kedve van, és nincs olyan, hogy lemarad az első 10 percről, vagy éppen az utolsókról, mert el kell indulnia.

Ezen kívül azt néz, az adott online filmekkel foglalkozó oldalon, ami csak megtetszik neki a választékból. Szerencsére ez a dolog gyorsan felfejlődött az évek során, és nem kell attól tartanunk, hogy egy népszerű sorozatot vagy filmet nem találunk meg a neten.

És a harmadik nagy előny, ami nekem személy szerint a kedvencem: nincsenek reklámok a film közben. Nem szakítja meg a történetet 20 percenként, adott esetben egy mondat közepén, egy időzített reklám a legújabb fogfehérítő fogkrémről, reuma elleni kenőcsről vagy mobil előfizetésről. Világéletemben utáltam a reklámokat, és a patthelyzetet, hogy nem tudhattam előre, hány perc reklámra számítsak, így muszáj volt az adott csatornán maradnom, ha nem akartam lemaradni.

Petit látszott, hogy elgondolkodtatta, amit mondtam, azonban egyvalami aggasztotta: minek vett egy óriási plazma tévét, ha ezentúl laptopon nézi a sorozatait? Megnyugtattam, hogy erre is van megoldás: létezik olyan kábel, amivel össze lehet kötni a tévét és a laptopot, így a megszokott széles vásznon élvezheti a filmeket.

Na, és milyen lesz ezeknek a filmeknek, sorozatoknak a minősége? Nem úgy van kitalálva, hogy csak laptopon jó, nagyképernyőn pedig pixeles lesz?

Mivel ennyire belementünk a témába, megmutattam neki azt az oldalt, ahol én szoktam online filmeket nézni. Egy könnyen használható, letisztult weboldal, ami még Peti tapasztalatlan pillantásait sem rémítette meg.

Elsőnek a legújabb, illetve a népszerű filmekkel találkozunk, amik akár ihletet is adhatnak, ha nem konkrét céllal ültünk le filmezni. Peti azonban mindenképp a sorozatát akarta csekkolni, hogy fent van-e, így a Sorozatok menüpontban kiválasztottuk a „részletes keresést”. Az opció valóban részletes volt, név, nyelv, szereplő, író, minőség, megjelenés dátuma, IMdB pontszám alapján lehetett szűrni a keresést, valamint típus, stílus szerint, mint dráma, vígjáték, bűnügyi, stb.

Gyorsan megtaláltuk, amit számára kerestünk, és így be tudtam neki mutatni, lépésről, lépésre a tennivalókat. Nem egy bonyolult dologról van szó: ha megvan a kiválasztott film vagy sorozat, be kell ikszelnünk, hogy nem vagyunk robotok, majd ezután a külön megnyíló fülön, a reklámok alatt rákattintani a „linkek megtekintése” opcióra. Ekkor megjelennek a videók, szolgáltatók szerint, és mellettük minden infó megtalálható: szinkron, felirat nyelve, valamint a képminőség is.

A honlap választéka igen gazdag, így ha keresett kedvencünket éppen nem is találjuk, érdemes körülnézni az egyéb ajánlatok között. Ha a címek alapján nem tudunk dönteni, megnézhetjük az előzetest is a honlapon, egyszóval minden itt van egy helyen.

Ha éppen frissülő sorozatot nézünk, nem pedig régi évadokat, akkor a weboldal kezdőlapja ebben is a segítségünkre van: a legújabb filmek alatt rögtön a népszerű sorozatokat, mellettük pedig a sorozat frissítések találhatók. Így nem kell az éppen aktuális kedvencünk saját lapjára menni a legújabb epizódokat keresgetve.

Petit igazán sikerült fellelkesítenem, így a kávézóban töltött beszélgetés és kiselőadás után a közeli elektronikai üzletbe mentünk, hogy megvegyük neki az összekötő kábelt. Kérnie sem kellett, hogy segítsek, így hazavittem, és rögtön összeszereltük neki a dolgokat. Azonnal be is állította a soron következő részt a helyszínelős történetből, majd meginvitált, hogy csatlakozzak hozzá egy rész erejéig. Mivel minden rész külön bűncselekményt göngyölít fel, pár perc alatt felvázolta a főszereplőket, és a köztük lévő viszonyokat, konfliktusokat, majd bontott magának egy sört, nekem egy kólát, és kezdődhetett a pasis este.