Itt a tévém, de hol a munkám?

Onnan tudom, hogy az életem megint romokban, amikor reggel kisgatyában kapcsolom be a televízióm. Ez többszörösen is veszélyes. Egyrészt azért, mert inkább állás után kéne kutatnom, másrészt pedig azért, mert kiegyenesíti a meglévő agytekervényeimet is az a fajta minőségű műsor, amit közvetítenek. Nincs mit tenni, egy tökéletesen kalibrált fogyasztói társadalom birkái vagyunk, nem szabad kérdezni nem szabad gondolkodni, mert ha ezt tesszük, elszomorítjuk magunkat és veszélyt jelenthetünk az országra vagy a multikra. Én pedig jelen álláspontom szerint nem akarok senkinek se bajt okozni, inkább meghunyászkodva, morzsás hassal, félig megrágott májkrémes kenyérrel a tányéron, ismeretlen eredetű foltos kanapémon várom, hogy valaki felfedezzen.

Nem ajánlom senkinek, hogy a fent említett állapotot elérje, főleg nem azt, hogy várja a csodát egy lyukas alsóneműben, de kivételesen nekem bevált!

Éppen a szokásos délelőtti jövendőmondómat néztem, amikor egyik baráton megelégelve a helyzetemet egy laptoppal toppant be hozzám. Nem próbálta szépíteni a helyzetet, mondta, ha nem kezdek azonnal munkakeresésbe ököllel kényszerít. Minek az ellenség, ha ilyen barátai vannak… Nehezen, de sikerült rávennem magam arra, hogy az utolsó fizumból vásárolt gyönyörű UHD képernyőjű készülékem elől rávegyem magam arra, ami a mostani státuszomnak az ellentéte.  Az ember nem munkára született szerintem, de sajnos ez a vélemény egy eladót se hat meg a boltba, ha épp éhezem, és valamire szükségem van.  Nem tudom mi volt a terve haveromnak, de nem kellett sokat gondolkodom rajta. A laptopja már működött, leültetett elé és csak annyit mondott itt a megoldás a problémámra.

Egy elég kellemesen szerkesztetett és lényegre törő oldal tárult a szemem elé. Úgy tűnik annyira lealjasodtam a munkanélküliségemben, hogy a haverok összefogtak ellenem és német nyelvű földekre akarnak száműzni, mert az oldal Dél-Tirolba és Ausztriába segíthet nekem elhelyezkedni egy hotelben vagy szállodában egy szezonra, ha konyhanyelven értem a nyelvüket. Mindezt két hét alatt. Ez azért durva! Két hét kell nekem, hogy rávegyem magam arra, hogy levágjam a lábkörmöm. Eddig mindenesetre szimpatikus a dolog. Szerencsére kaptam a szobában jelenlévőtől egy rövid tájékoztatót, hogy mire számítsak. Nagyvonalakban az a lényeg, hogy jelentkezem, írásban vagy szóban, lesz egy németnyelvű interjú féle, majd ha ez megvan, készül egy fain önéletrajz rólam, amit kiküldenek, én meg csak dőzsölök az ajánlatokban. A szolgáltatásnak van némi honoráriuma, de azt a többiek összedobták már nekem, csak szedjem össze magam. Belegondolva valóban a munka jön el hozzám, szóval, amíg nem kell utaznom addig a kanapémról a TV-m elől is intézkedhetek! Szerencse, hogy németül tudok, mosogatni meg tanultam valamikor, tehát bele kell vágni!

Úgy érzem kicsit visszajött az életkedv belém és nem érzem magam egy teljes csődnek. Fura, hogy ennyire nem vagyok tisztában, hogy ilyen kiváló oldalak vannak, ahol munkához segítik az embert. Ez a pár hónap munkanélküliség elkerülhető lett volna, ha egy kicsit élelmesebb vagyok és veszem a fáradságot önsajnálat helyett és szétnézek az interneten… De sajnos a televíziózás ilyen, főleg ha szebb a tévém képe, mint az élet. Amint a komám eltávozik, felveszem a kapcsolatot a munka ügyében. Bár azt tudom, hogy sok italt kell majd állnom a többieknek, ha hazatérek, mert kamatos kamatra adtak kölcsön! 🙂