Egy tévés műsornak köszönhetően szereztem ihletet a párom születésnapjára

Egy tévés műsornak köszönhetően szereztem ihletet a párom születésnapjára

Hosszú ideje együtt vagyok a kedvesemmel, két éve összeköltöztünk és már az esküvő is szóba került. Mindketten tisztában vagyunk azzal, hogy ez nagy lépésnek számít, de elég erősnek és késznek érezzük magunkat, hogy a következő szintre emeljük a kapcsolatunkat. Nem is csoda, hiszen ennyi idő elteltével nagyon jól kiismertük egymást, már a legapróbb jelekből is tudjuk, hogy a másik éppen milyen érzelmi állapotban van, esetleg szomorú, dühös, boldog vagy csak éppen unott kedvében van. Fél szavakból is megértjük egymást, sokszor a másik szavába vágva folytatjuk ugyanazt a mondatot vagy gondolatmenetet. Sokak szerint közhelyes ilyet mondani, de nálunk tényleg így van, akármilyen elcsépeltnek is hangzik.

Az, hogy ilyen jól ismerjük egymást természetesen az ajándékozásnál is nagy előnyt jelent. Kapcsolatunk első éveiben a születésnap, névnap, karácsony vagy akár az évforduló mindig apropót kínált arra, hogy kreatív módon meglepjük egymást. Akár egy előre megszervezett buli, egy asztalfoglalás a kedvenc éttermünkbe, színházjegy vagy egy régóta áhított parfüm mindig nagyon jól bevált ajándékként. Volt olyan is, hogy meglepetés helyett Valentin nap alkalmából megbeszéltünk egy közös mozizást, mert egyikőnk sem akart virágot vagy csokoládét vásárolni, inkább csak el akartunk tölteni kettesben egy kellemes estét. Az idő előrehaladtával azonban a lehetséges ajándékötletek száma kezd megcsappanni és egyre nehezebb valami egyedi dolgot kitalálni. Persze mindig vannak elképzelések, főleg ha tudjuk, hogy a másiknak szüksége van esetleg egy új cipőre vagy csupán megtetszik neki valami a kedvenc ruhaboltja kirakatából. Ám szerintem hosszú távon ez nem működőképes, mert mindig ugyanaz a sablonos ajándékötlet unalmassá, illetve kiszámíthatóvá válik. Hiába ismerjük egymást úgy, mint a saját tenyerünket, sajnos a legjobb meglepetéseket már ellőttük.

A párom idei születésnapján eléggé bajban éreztem magam, mert most először fordult elő velem, hogy konkrétan semmi ötletem sem volt, hogy mit adjak neki. Napokon át tartó gondolkodás után végül kezdtem feladni, de egy teljesen szokványos pillanatban jött meg a várva várt ihlet: történetesen bekapcsoltam a tévét, melyet amúgy nem nagyon szoktam nézni. Otthon voltam egyedül és délután unalmamban úgy döntöttem átpörgetem a csatornákat, hátha találok valami jó műsort. Általában könnyen le tudom kötni magam egy-egy vetélkedővel vagy főzős műsorral, viszont ezeket leginkább az esti órákban lehet nézni, napközben nem adnak ilyesmit. Az egyik adón egy romantikus sorozat valamelyik epizódja kezdődött éppen, én pedig ott ragadtam a képernyő előtt, holott korábban nem is hallottam még arról a műsorról. A történet lényege az volt, hogy a főszereplő szerelmével együtt utazni készült egy romantikus hétvége keretében és ettől valamiért megvilágosodtam: egy meglepetés utazás, hát persze! Azonnal felmentem az internetre, hogy nekiálljak a szervezésnek és megtaláljam a megfelelő helyet. Rövid keresgélés után rátaláltam egy szállodára, amely Harkányban található és amelyet az első pillanattól kezdve szimpatikusnak találtam minden szempontból. A https://baranyahotel.hu/ weboldal átböngészése után egyáltalán nem volt kérdés számomra, hogy lefoglalok egy hosszú hétvégét a hotelbe, és ugyan nem szeretek elhamarkodott lenni, de ebben az esetben már rögtön a kezdőoldal meggyőző volt. Emellett nekem mindig nagyon fontos, hogy ha valamit interneten keresztül intézek (akár terméket rendelek vagy valamit lefoglalok) akkor vizuálisan is kapjak információkat arról, amelybe a pénzemet fogom fektetni, ezen az oldalon pedig szép, látványos és igényes fotókon keresztül láthattam a szállodát és annak helyiségeit, ahova foglalni készültem. A Galéria menüpontban található képek egy családias, kicsit retro hangulatú hotelt tártak elém. Az épületben 105 lefoglalható szoba nyújt kikapcsolódást az ide érkező vendégeknek, ez pedig azért tetszett különösebben, mert tudtam, hogy itt az ember komfortosan tudja érzeni magát meghitt körülmények között. Belföldi kiruccanás végett autóval terveztem menni, így mindenképpen fontos kérdés volt, hogy hogyan tudjuk majd megoldani a parkolást, de szerencsére nem kellett felvenni a kapcsolatot a szálloda ügyfélszolgálatával emiatt, hiszen a weboldalon könnyen megtaláltam a parkolási lehetőséggel kapcsolatos tudnivalókat is, miszerint a szállóvendégek ingyenesen használhatják a parkolót. A felhasználóbarát oldalnak köszönhetően az sem okozott nehézséget, hogy tájékozódjak a lefoglalható szobákról, azok felszereltségéről és berendezéséről, melyhez televízió, saját fürdőszoba, kis hűtő, légkondicionáló és telefon tartozik. Ez sokat segített abban, hogy eldöntsem melyik szobatípus lenne számunkra a megfelelő és ezután árajánlatot kérjek. Azonban mielőtt ezt megtettem volna, utána akartam járni, hogy pontosan hol helyezkedik el a szálloda és a wellnessezésen kívül még milyen programokat tudnák beiktatni a hosszú hétvégénkbe. Nagyon megörültem, amikor a weboldal segítségével erre a kérdésemre is választ kaptam, ugyanis át tudtam böngészni, hogy milyen látnivalók vannak közel a hotelhez. Fejben már teljesen összeállt a kép, hogyan is fogjuk tölteni a párom születésnapját: néhány éjszaka egy barátságos szállodában, ahol jakuzziban, gőzkabinban, szaunában és élményzuhanyban kényeztetjük magunkat, jótékony hatású masszázsokon és testkezeléseken veszünk részt, elmegyünk borkóstolásra a Villányi borvidéken, sőt akár Harkány közelében egy kellemes túrán is részt veszünk. Tudtam, hogy utóbbi lehetőségnek a kedvesem nagyon fog örülni, mert szeret eljárni kirándulni. Én külön azt preferáltam nagyon, hogy nem csak a hagyományos finn-szauna igénybevétele adott, hanem fény-,illetve infraszauna is található a wellnessrészlegen. Ez a fajta kikapcsolódás úszás után mindig nagyon jól tud esni a testnek és a léleknek is. Sőt, valószínű a szállodával szembeni gyógyfürdő szolgáltatásait is igénybe fogjuk venni, hiszen csak pár lépésnyire van a főbejárata.

https://baranyahotel.hu/

Azonban volt egy bökkenő, amelyet alaposan át kellett gondolnom, mielőtt lefoglaltam volna a szobánkat. Történetesen van egy tacskónk, akit már egy éve nevezhetünk kis családunk tagjának. Nagyon szeretjük őt, jól nevelt és szeretetteljes kutya, kölyökkorától kezdve mellettünk szocializálódott. Nem sokszor fordult elő korábban, hogy napokra egyedül kellett hagynunk, emiatt fontolóra kellett vennem, hogy mi legyen az állattal. Aztán megláttam a weboldalon , hogy ez a hely kutyabarát! Nem akartam elhinni, hogy egy ennyire szuper szállodát találtam, ahova kis kedvencünket is magunkkal vihetjük, hiszen így nem csak a róla való gondoskodás problémáját tudjuk megoldani, hanem ráadásul együtt élvezheti velünk a kikapcsolódást. Olvastam, hogy a szálloda kertje remek lehetőséget nyújt kutyasétáltatásra és hogy a földszinten található szobák laminált parkettával vannak ellátva, pontosan azok számára, akik kutyájukkal terveznek érkezni. Bár eddig is szimpatikus volt a szálloda, de a tény, hogy kisállatunk is velünk jöhet, csak még inkább fokozta a lelkesedésemet. Elgondolkodtatott az is, amelyet szintén a weboldalon olvastam, miszerint ez a szálloda az ötven éven felülieknek is nagyszerű időtöltést tud nyújtani. Szerintem karácsonyra meglepem a szüleimet is azzal, hogy szobát foglalok nekik ebbe a szállodába.

Jövő héten fogunk utazni, az ajánlatkérés és a szobafoglalás egyszerűen és gördülékenyen ment. Előre beavattam a páromat, aki majd kicsattant az örömtől, amikor megtudta, hogy mit terveztem a születésnapjára. Mindketten alig várjuk, hogy magunk mögött hagyjuk a nagyvárosi élet okozta fáradságot és végre feltöltődhessünk!